2014. március 20., csütörtök

Akkor hogy is állunk..?!

Ahoy Ahoy! :)

Bár kívülről úgy tűnik. hogy nem sok mindent csinál a csapatunk mostanában, ez egyáltalán nem így van, és most éppen ezért vagyunk itt! :)
A helyzet az, hogy múlt pénteken indult el az utolsó, azaz 3. online forduló, ezért most szeretnénk röviden összefoglalni a verseny állását, persze az Albatroszok szemszögéből.

Az első online fordulót jó, de azért nem teljesen kielégítő eredménnyel zártuk. A feladat az volt, hogy egy képregényt kellett készíteni, amely valamely kisebbségi csoport egy élő/kitalált tagjának életét mutatta be. Továbbá rész kellett vennünk a No Hate Speech Mozgalomban is. A forduló feladatmegoldásait lentebb találjátok. :)


Képregény
Virtuális tárlat a No Hate Speech Mozgalomról

A második forduló már jobban sikerült. A 4. legnagyobb pontszámot kaptuk, ami egészen pontosan 97 pontot takar. A feladat ebben a körben az volt, hogy virtuális 10.000.000 Ft-ból megpróbáljunk megoldani valamilyen társadalmi problémát. Ehhez videóriportokat készítettünk, majd ebből összevágtunk egy videót, hogy bemutassuk, milyen utat jártunk be, amíg eljutottunk a megoldásig. A forduló feladatmegoldását lentebb találjátok. :)


Videóriportok korunk legégetőbb társadalmi problémáiról
A feladat részletes leírásához és megoldásához olvassátok el blogunk erről szóló bejegyzését, itt. :)

A jelenlegi feladat azonban még az előzőeknél is összetettebb és nehezebb. És hogy mi ez a bonyolult feladat? Kérdőíves kutatást és újabb videóriportokat kell készítenünk, ám ez önmagában még nem is lenne probléma....a feladat témája az, ami sok gondolkodást igényel... MI MOZGATJA A VILÁGOT? Erre a kérdésre kell választ találnunk... Szerintetek mi a világ rugója? A pénz? A hatalom? Az irígység? A szeretet? A boldogsák? A motiváció? Az elvárások? Ha tudtok választ a kérdésre, akkor válaszolhattok itt a blogban is, az oldalsávon szereplő szavazáson. Emellett írhattok nekünk a facebookon (itt!), vagy akár itt is, minden kommentet és üzenetet szívesen fogadunk. :)



Ha a többi csapatra is kíváncsiak vagytok, vagy a feladatokat részletesebben meg szeretnétek ismerni, akkor látogassatok el az O:DA Online Demokrácia Activity oldalára, ahol ezeket az infókat mind megtalálhatjátok.


bye,
A Makrokozmosz Albatroszai


2014. március 13., csütörtök

A Ház felé vezető út


Sziasztok!

Visszatértünk, hogy bemutassuk a legutóbbi feladatunk megoldását. 


A feladat az volt, hogy fel kellett térképeznünk a leédetőbb és legnagyobb méretű társadalmi problémákat és megoldást kereni rájuk. Ennek a megoldásnak pedig olyannak kellett lenni, ami circa 30.000 euróból kivitelezhető lenne. Sajnos, csak elméleti síkon.
Sokat töprengtünk, ellátogattunk többek közt a szabadkai Caritas Civil Szervezethez, a topolyai Bethesda Szeretetszolgálathoz, a kishegyesi Ifjúsági Szervezethez, dr.Korhecz Tamáshoz és  a szabadkai Žarko Zrenjanin Kisegítő Általános és Középiskolába, illetve megkérdeztünk iskolánk tanárait, pszichológusát és diakjait.
Az ő elmondásukból arra a következtetésre jutottunk, hogy mindenképpen nagy probléma a fiatalok kulturális és munkatevékenységek iránti érdektelensége. Ennek a problémának a megoldására tervetük meg a Házat, amely egy ifjúsági klubként működő, általunk felújított épület lenne. Itt általános és középiskolás, hátrányos szociális helyzetben élő és/vagy enyhe fogyatékkal élő fiatalokat foglalkoztatnánk, illetve fejlesztenénk (ezek a fejlesztések főleg a nyelvi kézségeikre irányulnának). A részvevők kapnának uzsonnát és minden, a munkához szükséges eszköz költségét mi fedeznénk. A foglalkozások heti rendszerességgel történnének.

A feladat megoldása során nagyon beleéltük magunkat a tervezésbe, és éppen amikor már egészen magunkénak éreztük ezt az ügyet és a Házat, akkor kellett rádöbbennünk, hogy ezt sajnos nem valósíthatjuk meg. Mint a közösség akt'v tagjai, szeretnénk a többi korunkbelit is beintegrálni a társadalomba, önkéntesség, céltudatosság és az önzetlenségre irányába terelni. Szerintetek ez sikerülhetne?

Mi a Ti véleményetek, kivitelezhető lenne a Ház, ha meglenne a kellő mennyiségű pénz? Mondjátok el véleményeteket!


Alább megtekinthetitek videóriportunkat, mely bemutatja a Ház felé vezető utat...:





bye,
A Makrokozmosz Albatroszai



Democracy is you

)

2014. március 7., péntek

A Makrokozmosz Albatroszai egyre távolabbi helyekre szárnyalnak a demokrácia hátán - Előadás Kishegyesen

A csapatunkat hihetetlenül nagy megtiszteltetés érte az elmúlt napokban. Iskolánknak köszönhetően, több internetes fórumon megjelent a csapatunk munkája, eredményei. Általános iskolák kértek fel minket, hogy tartsunk előadást a demokráciáról, mert látják, hogy igen bő háttértudással rendelkezünk és pontosan beleillik a tantervbe, a polgári oktatásba.  A Makrokozmosz Albatroszai izgatottan, iskolát mellőzve dolgoztak azon, hogy egy olyan prezentációt tudjanak összeállítani, ami méltó ahhoz, hogy biztosítsa diáktársaink számára a kellő tudást a demokráciáról, történeleméről. Elsőként Patyerek Réka tartott előadást a kishegyesi Ady Endre Általános Iskolában, 40 gyereknek. Hatodik osztályosoktól a nyolcadikos osztályig voltak előadások. Ahogy Réka beszámolójából tudjuk, a gyerekek  nagyon figyeltek és fontosnak tartják azt, hogy demokratikus közösségben éljenek, továbbá azt is, hogy az iskolájuk is azzá váljon. Az ottani diákok nagyon kommunikatívak voltak és nyitottak minden újra, a képeken is látható, hogy a figyelmük nem lankadt.
            Nem győzzük hangsúlyozni, hogy ez mekkora megtiszteltetés a csapatunk számára. Köszönjük az iskolánknak is, diáktársainknak is a mentorunkról nem is beszélve. Kövessetek minket továbbra is és megtudhatjátok milyen kalandokban lesz még részünk.

           






 Sapere aude!

bye,
A Makrokozmosz Albatroszai

2014. február 24., hétfő

Képregény - Rólad szól?

Halihóóó!!! :)

Sajnáljuk, hogy lassan már több, mint egy hét elmúlt, amióta legutoljára közzétettünk valamit, de az az igazság, hogy meglehetősen elfoglaltak voltunk a verseny különböző feladataival.
DE JÓ HIR!!!! Vége lett az első fordulónak és már el is kezdődött a másik, és MI ÚJRA ITT VAGYUNK!!! :)

Azért irunk újra, hogy bemutassuk nektek az előző forduló (szerintünk) legfontosabb és legtöbb foglalkozást igénylő feladatát: a képregényt.
Röviden a feladatról: olyan képregényt kellett késziteni, ami egy bármilyen szempontból (pl. vallás, nemzeti hovatartozás) kirekesztett/diszkriminált/kisebbségbe szorult csoport egy létező, vagy kitalált tagjáról szól. Mi a homoszexuális kisebbséget választottuk, hiszen ez nálunk (és egyáltalán a világ egyik pontján sem) túlságosan elfogadott dolog. Útána olvastunk életünknek, beszélgettünk emberekkel, akik ebben a témában érintettek és végül sok fáradozás után, de megszületett a képregény, melyben röviden egy homoszexuális fiú egy napját meséljük el, és amit lentebb ti is megtekinthettek.
A lenti képkockákkal azt szerettük volna üzenni, hogy minden (legalábbis nagyon sok) 18-19 éves tinédzsernek ugyanazok a problémái (egyetemet választani, iskolába járni, a haverokkal szórakozni) - és ogy ez nemi identitástól független, senkinek sincs joga kirekeszteni egy másik érző, emberi lényt e miatt.

Itt a képregény is, olvassátok el és ha van véleményetek, irjatok kommentet, üzenetet (akár a Facebbokon is!). Rólad mennyire szól a képregény? Te itéled el őket, vagy esetleg te vagy elitélve (nem feltétlenül a homoszexualitásra gondolunk, hanem bármilyen más jellegű megkülönböztetésre)? Adj hangot a véleményednek! :)




A képregény elkészitésében közreműködtek: Budai Ágota, Füstös Emma, Búbos Dávid és Zabos Richárd

bye,
A Makrokozmosz Albatroszai

2014. február 13., csütörtök

Első szárnybontogatásaink a szélesebb nyilvánosság felé

Halihó! :)

Ma is itt vagyunk, hogy újabb infókkal szolgáljunk az akcióinkat, illetve a verseny előrehaladtát illetően. JUHÉÉÉ!!! :)

Mai akciónk egyben az első komolyabb próbálkozásunk is volt, hogy szélesebb közönséghez juttasuk el a demokrácia, illetve a No Hate Speech mozgalom hírét, valamint a mi saját nézőpontjainkat. Na, de hogy a lényegre térjünk, mit is csináltunk ma? No, mindjárt megtudjátok :)
Valami olyasmit, amit senki sem csinál szivesen a mi korunkban (és hát egyáltalán, bármilyen korban): hajnalok hajnalán felkeltünk. De miért? Hát, hogy plakátokat ragasszunk fel mindenfelé a városban! Illetve, hogy egész pontosak legyünk: azokat a képeket ragasztottuk fel, amelyek a csütörtöki akciónk során felhasználásra kerültek.
Pesszimizmussal teli szivvel indultunk útnak kora reggel az akkor még éppen csak ébredező városban. Őszintén megvallva, nem sok jó visszajelzést vártunk. DE, kellemesen csalódtunk, amikor is még csak 4-5 képet ragasztottunk fel, ám máris láttunk embereket, akik megálltak megnézni, hogy mik azok a papirok. :)

Néhány ilyen "transzparenst" (vagy minek is nevezzem őket) le is fényképeztünk a városközpontban:





...sajnos valaki nem figyelt oda, amikor mondtuk, hogy ne dobják el a lapokat...igy a "TOGETHER" sajnos lemaradt...






bye,
A Makrokozmosz Albatroszai

2014. február 11., kedd

Február 11. - Safer Internet Day

Sziasztok!
Ismét itt vagyunk, hogy újabb helyzetjelentéssel tartsuk fenn az irántunk tanúsitott érdeklődéseteket! :)

Miről is fog szólni a mai bejegyzésünk? A No Hate Speech Movement által meghirdetett Safer Internet Dayről , avagy a Biztonságosabb Internetezés Napjáról. Röviden, ennek a mozgalomnak a célja az ineternetes diszkrimináció és gyűlöletkeltő szövegek "posztolásásnak" megakadályozása.
Úgy döntöttünk, mi is részt veszünk ebben a mozgalomban és szervezünk egy kis akciót saját gimnáziumunkban.
Igy megkértük iskolánk képzőművészet tanárát, hogy tegye félre egy kicsit a barokk és reneszánsz (egyébként nagyon tehetséges) festőinek alkotásait és segitsen nekünk. Szivesen fogadta ötletünket, ami igy hangzott: minden osztály a képzőművészet óra keretein belül készitse el saját "transzparensét", amelyre valamilyen, a gyűlöletbeszéd ellen irányuló rövid szöveget, esetleg képet helyez. Mi azután kiválogattunk az elkészült képek, szövegek közül a legjobbakat és azokat használtuk fel a ma délelőtt megszervezett akciónk során. A mi kis "tüntetésünkön" megközelitőleg 50-60 ember vett rész, akik halált megvető bátorsággal áldozták fel az uzsonnaszünetet és reggelizés helyett 15 percen át tüntettek velünk az iskola folyosóin. Mindenki nagyon élvezte, hogy végre kinyilvánithatja véleményét. És persze az sem mellékes, hogy mi, a Makrokozmosz Albatroszai is igencsak kedvünket leltük benne, hogy megszerveztünk/megszervezhettünk egy ilyen akciót, még ha csak 60 embert érintett is a dolog! :)
Ezúton is szeretnénk megköszönni mindenkinek, aki a segitségünkre volt! :)

Ime a képek az akcióról:

Olivér, a csapatkapitány elmagyarázza az osztálynak az akció lényegét

Iza és Noémi saját transzparensüket készitik

Néhány az elkészült transzparensek közül

Az akció első rész, az osztályunk "tüntetése"


50-60 ember vett részt az akcióban



Az iskolában kiragasztottuk az elkészült plakátokat

Készülődés az akcióra




És végül a csapatunk: Noémi, Iza, Réka és Olivér - A Makrokozmosz Albatroszai



Ha ti is úgy gondoljátok, hogy ez a mozgalom megér egy posztot, akkor ma 17.00-kor posztoljátok ki ti is Facebook oldalatokra a No HateSpeech Movement kampánydalát ezzel a jelmondattal: "Tegyük együtt jobbá az internetet."

bye,
A Makrokozmosz Albatroszai

2014. február 7., péntek

Sziasztok!

....A Makrokozmosz Albatroszai...Fura egy név, nemdebár? Mintha valamilyen természetvédelmi egyesület neve lenne...DE nem az! :) Be kell vallanunk, nem kevés gondolkodás után született meg.
De hogy kik is vagyunk mi? Ha még nem tituláltatok minket teljesen bolondnak és hagytátok félbe a bejegyzés olvasását, akkor máris megtudhatjátok! :)

Az egész ott kezdődött, hogy rábukkantunk egy versenyre a neten...:

teddoda.hu

...és arra gondoltunk, miért ne? :) Nekiláttunk a nevezési lap kitöltésének, ám a "CSAPATNÉV" mezőnél azonnal meg is akadtunk. Mi legyen a csapatunk neve, ami legalább egy kicsit asszociál a demokráciára, és a személyiségünket is tükrözi? Több órás gondolkodás és csetelés után megszületett: A Makrokozmosz Albatroszai. Te, Kedves Olvasó (aki remélhetőleg még mindig nem hagytad abba az olvasást, hogy kideríthesd, kik is ezek az "albatroszok") most biztosan azt gondolod, hogy "mi köze van a makrokozmosznak és a világ legnagyobb madarának a demokráciához?" Nos, a válasz a kérdésedre: első hallásra nem sok. De mi meg tudjuk Neked magyarázni. A "makrokozmosz" alatt az egész világot értjük az összes teremtményével együtt, míg az "albatrosz" minket, mint Szerbiában kisebbségként élő magyarokat jelképez (itt kell bevallanunk, hogy kicsit csaltunk - az albatroszt mint jelképet Baudelaire Albatrosz c. verséből vettünk, ahol ez a madár a szabadságot, a szárnyalást jelképezi), hiszen annak ellenére, hogy kisebbség vagyunk, megmaradunk magyarnak, és megőrizzük szabadságunkat. :) Mostmár több értelme van, igaz-e? :) És hogy miért érezzünk annyira magunkénak ezt az első hallásra nem túl hétköznapi  nevet? A válasz egyszerű: mi sem vagyunk átlagosak és hétköznapiak! :)

Hát ezért A Makrokozmosz Albatroszai. :) Köszönjük, hogy nem adtad fel és a végére jutottál ennek a bejegyzésnek :) Kérünk Téged, hogy kövesd figyelemmel jövendőbeli ilyen és hasonló posztjainkat is! :)

A logónk: 

Bye, 
Albatroszok